Augusztusi hírek

Tisztel Olvasóink!

Az idei nyár nem igazából volt kegyes focistáinknak. Hol  hőség, hol zápor, eső nehezítette a felkészülést. Minden korosztály egész nyáron edzett, nem hagyták abba a munkát, hogy minél  erősebbek, edzettebbek legyenek a következő szezonra. Akik nyaralni mentek megkapták a napi tervezet edzési feladatot. A  futás, a gimnasztika nem maradhatott el a programból. A kicsik edzőtábora remekül sikerült  Nagyobbak pedig edzőmérkőzéseken bizonyították, hogy megérte dolgozni ,és Pintér Sándor vezetőedző által vezetett edzéseket becsülettel végrehajtani. Nagy feladat előtt áll felnőtt csapatunk, hisz az elvárás a feljutás a megye első osztályába. Nem lesz könnyű, de a srácok megígérték, mindent elkövetnek a cél érdekébe. Már jeleztem, hogy  indítottunk U16-os korosztályt, hiszen nagyon nehéz helyzetbe került az egyesület. A  kiírás szerint ugyanis meg van határozva, ki melyik csapatban szerepel. Nálunk a 15-éves srácok kimaradtak volna a bajnokságból. Ezt nem tehettük meg  budakalászi sportolóinkkal, és hosszas egyeztetés után, Budapest bajnokságban indítottuk őket. Fiataljaink nagyon hálásak ezért és tényleg kemény munkát végeznek, hogy Budapesten is megismerjék mire képes Budakalász fiatal focicsapata. Továbbra is remek hangulat és igazi barátságok jellemzik a mindennapokat, szeretnek jönni a lurkók focizni, beszélgetni a sport  büfébe, meccseket nézni a klubházba, szülinapokat szervezni. Szóval van egy hely, van egy létesítmény, egy kulturált környezet, egy igazi otthon, ahol mindez lehetséges. Budakalász ékszerdobozára vigyázni kel, azért hogy minél tovább éljen a lehetőség, hogy fiataljaink jól érezzék magukat. Nem győzöm köszönetemet kifejezni Rogán László Polgármester Úrnak, az Önkormányzatnak és a Képviselő testületnek, hogy mindez működhet és nyugodt szívvel  térek nyugovóra, mert tudom, hogy holnap is éppen olyan zajos és nyüzsgős élet fog folyni a pályán, mint az előző napokban. Biztonságot nyújt az is, hogy a helyi vállalkozók nagymértékben támogatják a klubot, és az ő dolgozóik is szívesen látogatják a létesítményt. Sok munka van. Mindent karban kel tartani, ápolni, rendezni a környéket.

Kérném Önöket, látogassák a mérkőzéseket, szurkoljanak gyermekeinknek, tapsoljuk meg a szép cseleket, a gólokat és akkor büszkék és hálásak lesznek fiaink, unokáink arra, hogy magukra húzhatták Budakalász kék sárga mezét.

A felnőtt bajnokság elkezdődött, a sorsolást közöljük.

Hajrá Kalász!

Tisztelettel

Sárosi Tibor
elnök