Április végi hírek

Örökrangadó Budakalász módra!

Most kezdődött a tavaszi bajnokság, és máris a félidőben járunk. Minden korosztály hétvégenként folytatja a küzdelmeket. Nagyszerű hangulatú és iramú meccseket lát a szép számú nézősereg. A kicsik a bajnokságon kívül ,, Bozsik” tornákon is részt vesznek, ahol nem maradnak adósok, és fergeteges játékkal többnyire győztesen hagyják el a játékteret. Az U-16-os korosztály a Budapest bajnokságban szerepel ahol becsülettel helyt állnak. Nagy figyelemmel kísérjük játékukat, hiszen ők lesznek a következő évek felnőtt csapat játékosai.
Egyre nő a sportolók létszáma, jó hírünk mindenhova eljut. Felnőtt csapatunk ebben a hónapban rangadót játszott, Pomáz város csapata volt az ellenfél. Villanyfényes mérkőzésen, esti órákban kezdődött az összecsapás. Nem hittem a szememnek mikor körbenéztem, szinte mindenhol néző, körbe körbe emberek, gyerekek, szurkolók. Lehettünk ötszázan, többen mint egy NB I. -es mérkőzésen. Valamikor negyven évvel ezelőtt ugyanez a látvány fogadott, de akkor mint Budakalász játékosaként éltem át e fantasztikus  élményt. A rangadóhoz méltóan játszottak a srácok, sportszerű becsületes játék folyt a küzdőtéren. Pomáz és Budakalász televíziója is felvette a rangadót. Az első félidőben kimaradt egy jogos Kalászi tizenegyes, és ettől fogva mindkét csapat nyílt sisakkal küzdött, és természetesen győzelemre játszott. Az első félidő 0:0-ra végződött. Pintér Sándor Budakalász és Kult Ferenc Pomáz edzője az öltözőben új taktikákat dolgoztak ki, és csapataikat felkészítették a második félidőre. A szünetben a nézők jó hangulatban beszélgettek, meglátogatták a büfét, ahol a régi mérkőzésekre emlékezve mesélték el élményeiket. El kezdődött a második félidő ami a Pomáz csapatának volt szerencsésebb, hiszen egy kitűnő támadás után megszerezték a vezetést. Nagy volt az öröm hajrá Pomáz buzdítás hallatszott. Persze a kalászi szurkolók sem maradtak csendben, ők is elkezdték még jobban buzdítani a csapatot. Parádés volt a hangulat. Közben a pályán hatalmas küzdelem folyt. Nem sokat kellet várni az egyenlítő találatra, a kalászi közönség örömére, szép gólt rúgott csapatunk. Múltak a percek és úgy nézett ki, hogy 1:1 lesz a végeredmény. Nem így történt. Egy kontra támadás után megint Pomáz csapata vette át a vezetést. Már alig volt hátra öt perc. Bizony nagy szomorúság az egyik oldalon nagy öröm a másikon. De örök szabály kilencven percig tart egy mérkőzés. Fiaink mindent egy lapra téve támadtak, együtt dobogtak a szívek, hajtottak a közönségükért, Budakalászért, egymásért. Az eredmény meg is született, az utolsó percben sikerült egyenlíteni. Először döbbent csend utána hatalmas ováció következett. Aki valahol a pályától messzi lakott az is hallotta, és szerintem azt hitte, hogy karnevál van városukban. Csodálatos élmény volt látni és hallani mindezt. Csak gratulálni lehet mindkét csapatnak, szurkolóknak, edzőknek. Reméljük e hagyomány tovább folytatódik, és unokáink is ilyen szeretettel és lelkesedéssel fognak visszaemlékezni ezekre a mérkőzésekre. A közönség  csendben és elégedetten távozott hiszen igazságos döntetlennel végződött a rangadó. Ha önök is szeretnének ilyen élményt átélni, jöjjenek ki a Budakalász szentélyébe és szurkoljanak csapatunknak.

Sárosi Tibor
BMSE elnök

2015. áprilisi hír

Kedves olvasóink!

Elkezdődtek a korosztályos bajnokságok és sportolóink most bizonyíthatják, hogy az alapozáson becsülettel végrehajtották a megfelelő munkát. Az első Bozsik torna a kicsiknek jól sikerült. Pomázon, minden korosztály becsülettel helyt állt. U-16-os fiatalok hazai pályán 3:2-re kikaptak ugyan, de játékukkal és erőlétükkel nem volt probléma. Tudják a győzelemhez egy kis szerencse is kell. Deák Lajos edző gratulált a csapatnak, és biztatta őket, majd legközelebb szerencsésebbek leszünk.
A helyszínen szépszámú közönség buzdította a srácokat, a szülők jótanácsokkal látták el csemetéiket. A mérkőzés végén finom zsíros kenyér, lila hagyma, üdítő várta a fáradt focistákat, majd egy rövid megbeszélés után hajrá Kalász kiáltással mindenki elindult hazafelé.
Természetesen megígérve, legközelebb nyerünk. A felnőtt csapat sajnos Dunakeszi ellen 1:0-ra vesztet, majd Szigetgyöngyével 1:1-es döntetlent játszott. Nem magyarázat, de elég tartalékosan állt ki csapatunk. Sok a sérült, a hiányzó. Pintér Sándor vezetőedző nem esett kétségbe, hozzá mert nyúlni a fiatalokhoz, akik saját nevelésű srácok, és nem vallottak szégyent. A következő mérkőzés Leányfalú lesz. Nem könnyű mérkőzés , de bízunk szurkolóinkba,hogy továbbra is elkísérik csapatunkat és buzdítsák a fiukat, ahogy ezt szokták tenni. Nagy öröm a vezetőség számára, hogy vannak olyan utánpótláskorú játékosok kikre bármikor lehet számítani.
Mint már sok fórumon elmondtam, szeretnénk egy focisulit létrehozni a Puskás akadémia segítségével, hogy a Dunakanyar egyik kiemelkedő utánpótlás-nevelő bázisa legyen Budakalász. Sok tehetséges fiatal focista él a környéken. Az önkormányzat is partner terveink megvalósításában, és segíti ez egyesületünket céljaink elérésébe. Továbbra is számítunk a Kalászi vállalkozók támogatására, a közönség szurkolására, és sportolóink jó eredményeire.

Sárosi Tibor

BMSE elnöke.