2017. júliusi cikk

Tisztelt olvasóink!

Még javában tombol a nyár, de focistáink már elkezdték az alapozást. Boldogan jönnek edzésre, és jó hangulatban végzik a nehéz gyakorlatokat. Nagy erőpróba ilyen melegben köröket futni időre a tó körül, majd kemény gimnasztika és technikai gyakorlatok elvégzése. Muszáj a kemény edzés hiszen a csapat célja a bajnokság megnyerése. Sikerült igazolni egy tehetséges fiatal védőt , és visszatért hozzánk a régi kapusunk, ki belátta, hogy mindenhol jó de legjobb Budakalászon. Az ifjúsági csapatból kiöregedett játékosainkkal elég erős csapat alakult ki, és úgy érzem van esélye az álmunknak. Persze ehhez nagy szükség van a szurkolók támogatására, hogy minél többen jöjjenek a mérkőzésekre. Az utánpótlás csapataink később kezdik meg a  felkészülést, mert nekik a bajnokság csak szeptemberbe indul.

Viszont nagy hagyomány az egyesületnél a szülő-gyerek foci amit minden héten kétszer megrendeznek a szülők, és igazán remek mérkőzéseket játszik egymással a vegyes csapat.

Érezni szívesen jönnek mint a gyerekek mint a szülök mert szeretnek mozogni, és szeretnek együtt lenni. Ez a mi célunk, ezért dolgozunk és szépítjük a létesítményt. Terveink kezdenek megvalósulni. Az Önkormányzat segítségével nem sokára elkezdődik a műfüves pálya építése, a kis műfüves pálya befedése.  Nagy boldogságot jelent az egyesületnek és a Kalászi fiataloknak, hiszen így lehetőség lesz télen is megfelelő körülmények között edzeni.  Jó érzéssel tölt el, hogy az Önkormányzat minden támogatást megad az egyesületnek, hisz tudják amit tesznek és mi is teszünk az a városé, és gyerekeinké. A nyári tábor remekül sikerült Páling Zsolt vezetésével. Nagyon sok lurkó úgy döntött, hogy szeretne az egyesületben sportolni, és edzésekre járni. Egyre több régi sportolónk tér vissza a nevelő egyesületbe, úgy érzik, itt remek társaság van, és megbecsülik őket. Több játékosunk igazolt magasabb osztályba, sőt Kosznovszky Márk Magyar U15-ös válogatottban játszik. Az utánpótlás nevelés kimagasló, edzőink rengeteg munkát végeznek, sőt edzésen kívül is oktatják, edzik a gyerekeket. Fenyvesi Zoltán a legendás válogatott Fenyvesi Máté gyereke, külön kapusedzéseket tart, ami látszik is hisz nem egyszer a Budakalász kapusok nyerik el egy torna legjobb kapusa elismerést.  Igyekszünk megfelelő körülményeket biztosítani a sportoláshoz, nagyon sok munkával, odafigyeléssel jár mind ez. Próbálunk mindenkinek megfelelni, örömet okozni. Szeretnénk a múltat, és a remek Budakalászi játékosok emlékét ápolni. 2020-as év nagy történelmi év lesz, hisz 1920-ban alakult klub, a századik évfordulóját fogja ünnepelni. Reméljük az évfordulóra elkészülnek terveink, amibe Önöktől is nagy támogatást, megértést és segítséget kérünk. Legyünk a legjobbak, a legszebbek és nagyon boldogok, hogy Budakalásziak lehetünk.

Nagy tisztelettel:

Sárosi Tibor

elnök

IMG_7304