2016. augusztusi cikk

Harc a Budakalászi gyerekekért!

Igazi gyümölcsé érett az utánpótlás nevelés Budakalászon. Majd az összes nagy sportegyesület kemény harcot folytat, hogy melyik gyerekünket igazolja le a saját klubjukba. Az Újpesti Dózsa, a Vasas, az MTK., a harmadik kerület sportklub mind vinni szeretné fiataljainkat. Lehet hogy a jövő válogatottja majd Budakalászi gyerekekre fog épülni? Minden korosztályból igazoltak srácokat, és mi büszkék vagyunk egyesületünkre. Sokat tettünk azért, hogy ezek az álmok létrejöjjenek. Edzőink remekül végzik feladatukat,
mint szakmailag mint emberileg felkészültek a fiatalok nevelésére. A klub fejlődik, szépül és közel állunk ahhoz, hogy egy igazi elismert utánpótlásbázis legyünk. Ehhez nagy segítség kell az Önkormányzattól,
a képviselő testülettől, és nem utolsósorban Rogán László polgármester úrtól. Eddig is mindent megtettek elöljáróink, hogy egyesületünk jól és hatékonyan működjön, amiért őszinte köszönettel tartozom, de most nagyon kellene a segítségük hisz a csodálatos terveinkhez szükséges a támogatásuk. A műfüves pálya befedése, és egy másik műfüves pálya megépítése egy magunkban nehéz feladat lenne. Mindent amit létrehozunk saját gyerekeink unokáink érdekében tesszük. A jövő a gyerekek nevelése, egészséges mozgás mind  a város érdeke. Ha lehet tegyünk érte és fogjunk össze. A nyáron táborokat szerveztünk a kicsiknek és örömünkre igazán sok gyerek jelentkezett. Pálin Zsolt vezetésével nagy örömet okoztunk a gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Szinte mindegyik srác elkezdi a sportolást, akik résztvettek a foglalkozásokon. A Labdarugó Szövetség képviselője személyesen gratulált, és szavai szerint ” le a kalappal Budakalász elött.”
A fotók hűen tükrözik a jó hangulatot és felhőtlen vidámságot. Hajrá gyerekek hajrá Budakalász.

 

Sárosi Tibor
B.M.S.E. elnök
201608_02 201608_01

Vélemény, hozzászólás?