2018. májusi cikk

Tisztelt olvasóink!

Lassan befejeződik az 2017/2018-as labdarúgó bajnokság. Bár még hátra vannak mérkőzések már
most ellehet mondani, hogy minden korosztály remekül szerepelt. Három csapatunk még a bajnoki címet is megnyerheti, és mindhárom csapat csatára gólkirály jelölt. Nagy dolog ez, és köszönhető a remek edzői gárdának és a kitartó szülőknek. A gyerekek az egész Dunakanyar legjobb csapata, és a Bozsik tornákról többnyire minden serleget elhoznak. Fantasztikus küzdeni akarás, kitartás természetesen érett gyümölcsöt eredményez. A felnőtt csapat bejutott a Magyar kupa főtáblájára, és most a Pest megyei kupa döntője felé halad. Az U-7-es korosztály kik a legkisebbek, Pálig Zsolt vezetésével szárnyalnak, és nem találnak legyőzőre. Pintér Sándor az izmokat az állóképességet fejleszti igazán nagy rutinnal. Büszke vagyok az U-16-os gárdára kik mindent elkövettek, hogy együtt maradjanak és megmutassák igen nagy család vagyunk, és a szívünk Budakalászért dobog. Elkészült a csarnok, most már lehet eső, vihar, szél, tudunk focizni. Nem sokára a műfüves pálya is elkészül. Remek a kapcsolat Rogán László Polgármester úrral, és a hivatal, a képviselőtestület mindig készen áll a tárgyalásra
és a segítségnyújtásra. Köszönet ezért, szerencsések vagyunk, hisz tudjuk nem mindenhol van így. Sokat teszünk a létesítmény szépségéért, ezért muszáj volt bekeríteni. Elnézést kell hogy kérjek, de Önök is látták a rongálást amit nap mint nap elkövettek. Folytatjuk a munkánkat, táborokat, tornákat
szervezünk, hogy gyermekeink minél többet mozogjanak, sportoljanak. Kedves szülők hozzák el csemetéiket, a klub vigyáz rájuk, és igazi embert farag belőlük. A szurkolóink visszatértek a pálya mellé, és ez nagy öröm látni a régi arcokat, a családokat kik jól érzik magukat. Köszönet ezért.
Mindenkinek jó pihenést, nyaralást kíván az egyesület minden tagja.

Nagy tisztelettel:

Sárosi Tibor
B.M.S.E. elnök

Vélemény, hozzászólás?