2019. decemberi cikk

Tisztelet olvasóink!

Remélem mindenkinek boldogan, és békésen teltek az ünnepek. Az egyesületünk minden korosztálynak megtartotta az év záró buliját. Ilyenkor értékeljük az egész évi munkát. Remek hangulatban beszélgetünk a szülőkkel, a játékosokkal, és persze nem marad el a szülő gyerekfoci sem. Öröm látni, hogy e gyerekek a szülők ellen milyen rangadót játszanak. Egy kis édesség, üdítő a játék után mindig jól esik. Közben persze nincs pihenés, hisz minden csapatunk részt vesz a futsal bajnokságon. Remek mérkőzéseket lát a közönség. A hírnéhez méltóan nyerjük a mérkőzéseket, a kicsik fantasztikus akarással fociznak, és minden rúgott gólnál boldogan ölelkeznek össze. Hasznos az ilyen bajnokság, mert itt megtanulnak cselezni, és gyorsan dönteni, amit később kamatoztatnak a nagy pályán. Szerencsésen feltöltöttük a társasági adó által rendelkezésre álló keretünket, így tavasszal megkezdhetjük a klubház és az öltözők felújítását. A Magyar Labdarúgó Szövetség egy igazán szép emlékplakettet adott át, amivel elismerte a Bozsik tornákon végzett kiemelkedő munkánkat. Nagy tervünk, hogy Budakalászi Munkás Sportegyesület a jövőben alközponti státusba kerüljön. Természetesen ez nagy dicsőség , hiszen az egyesületünk magasabb besorolásba kerül. Célunk továbbra is gyermekeink sportolási lehetőségének biztosítása, és hogy minél több Kalászi srácot lássunk sportolni. Reméljük az Önkormányzat is a lehetőséghez képest támogatja az egyesületünket, nagy szükségünk van a segítségükre.

Készülünk a tavaszi rajtra, a száz éves évfordulóra, és a felnőtt csapat a bajnokság megnyerésére.
Fogjunk össze szurkolók, szülők, barátok, hogy méltó legyen az ünnepünk, és elmondhassuk a jövő nemzedéknek: ez jó mulatság férfi munka volt.
Szeretni kell amit csinálunk, szeretni kell a gyerekeket, és vigyázni rájuk, hogy jó emberek legyenek.

Sárosi Tibor
B.M.S.E. elnök

Vélemény, hozzászólás?